Mondd el a történetedet

2008. február

Zola

2008. február 29. 11:48
19 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: A kampány arcai

Zola több területen is kipróbálta magát, valódi életművész. Humorával, lendületességével igazi középpontja egy társaságnak. Sosem pihen, ha éppen nem forgat, akkor két rockbandájával zenél, vagy éppen karaoke szenvedélyének hódol.

Zola közigazgatásszervezés szakon, majd PR szakon szerzett diplomát és az elmúlt évek alatt sok területen kamatoztatta képességeit. Dolgozott lízingcégnél, volt hitelügyintéző, 8 éves kora óta játszik különböző hangszereken, a gimi utolsó évében pedig rockzenekart alapított. Járt énektanodába, dalokat ír és ma már 2 zenekar, a Newman illetve az RSB frontembere és a Dj Zola ft. VJ Zola formáció tagja! Ének valamint műsorvezetői gyakorlatot karaoke bulikon szerzett, így jött az ötlet, hogy jelentkezzen a VIVA műsorvezető válogatására, ahol nagy fölénnyel vitte el a trófeát a többi döntős, köztük Zimány Linda elől. Zola képernyőre kerülése is igazolja gondolatát, miszerint - Mindig legyenek álmaid, mert azok visznek előre. Semmi sincs véletlenül, s bármit is tegyünk, bármely utat is válasszuk, az már számunkra egy megírt forgatókönyv. – vallja Zola.
Jelenleg az Interaktív, a Megálló és a VIVA Club Rotation műsorokat vezeti a VIVA-n.

Web: www.vivatv.hu


Címkék: A, arcai, kampány

 

„Szúnyognak és csontváznak gúnyoltak!”

2008. február 27. 16:26
Még nincs hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Aktualitások

Cameron Diaz sokak szerint nem egy klasszikus babaszépség, azt azonban kár lenne tagadni, hogy a tökéletes alakú színésznőről egyszerűen sugárzik a báj és a vidámság. Ám ez nem volt mindig így!


„Már alsós koromban is mindig én álltam a tornasor elején, aztán egyszer csak egy nyár alatt nőttem majdnem húsz centit. Vékony voltam, és aránytalanul hosszúnak tűntek a végtagjaim, különösen a lábaim. Sokáig csontváznak, póklábúnak és szúnyognak csúfoltak – ki nem állhattam. Sőt, ha ez nem lett volna elég, két év múlva elborítottak a pattanások, és én lettem a pizzaképű!” A helyzet azóta gyökeresen megváltozott. Cameron évről évre felkerül a legszexibb színésznők listáira, sportos alkatáról pedig a kíméletlenül kritikus divattervezők is csak elismerően tudnak nyilatkozni. „Most már szerencsésnek érzem magam az alakom miatt, de körülbelül tíz évre volt szükségem, hogy megbarátkozzak önmagammal. Ha nem ért volna annyi rossz élmény, talán könnyebben ment volna…”


 

Justint múltja miatt ítélték el!

2008. február 26. 15:34
3 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Mr. Sexyback-nek évekkel ezelőtt elege lett abból, hogy nem veszik komolyan, csak azért, mert egy fiúbandában énekelt!

Az NSYNC-kel sikert sikerre halmozott, majd a feloszlás után más műfajjal próbálkozott. Justin azonban falakba ütközött: előítéletekkel fogadták új produkcióját, és lenézték múltja miatt. "Nem az a lényeg, hogy mit csináltál az előzőekben. Lehet, hogy fiúbandában énekeltem, és ez sokaknak nem tetszett, de ez nem befolyásolhatja azt, amit most készítek!" - nyilatkozta. Az énekest egyébként rengetegen támadták akkoriban, rosszindulatú emberek leveleket írogattak és az utcán is beszóltak neki, hogy ne akarjon túl sokat, hiszen nincs jövője egy fiúzenekarból kilépett srácnak. Szerencsére nem adta fel. Azt üzente régi vádlóinak, hogy hagyjanak fel az ilyesfajta viselkedéssel, és élvezzék a zenéjét, ami egy igazi fegyver lehet az előítéletek elleni harcban.


Címkék: justin

 

„Csúfoltak, dobáltak, a menő csajok meg kinevettek!”

2008. február 26. 15:00
11 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Kedves Bravo!
Nagyon örültem, amikor megláttam az új kampányotokat. A mai világban a fiataloknak szüksége van arra, hogy valaki törődjön velük. Nekem is szükségem lett volna arra, hogy mellettem álljanak. Főként az általános iskolában.
Nem voltam egy szép lány. Sőt! Duci voltam, kancsal, és még bénácska is. Általában csúfoltak, dobáltak, a menő csajok meg kinevettek, ahol és ahogy csak tudtak. Féltem megnyílni mások előtt. Mindig azt mondták, hogy pápaszemes, meg bandzsi, és a hasonló kedvességek. Igazából sose tudtam emiatt az önbizalmamat rendesen felépíteni. Mindig is nagyon zavart a kancsalságom, de a műtétek se segítettek. Ha akkor elfogadják, és nem bántanak miatta, akkor lehet, hogy ma már minden zárkózottság nélkül együtt tudnék élni vele. Persze azóta változtam én is. A szememen kívül ma már mindent rendben találok magamon, és szerencsére mások is, de az emlékek mindig megmaradnak. Azok az emlékek, amelyeknek szépnek kellett volna lenniük, de az elfordulás és a bántás miatt, csak rideg képekként élnek bennem. Kelly


 

Beautiful Girl

2008. február 24. 18:49
Még nincs hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Blog

Az ausztrál INXS 1993-ban nagy port felkavart klipjében a természetes szépség, és önmagunk elfogadása mellett tette le a voksot. Van benne valami: ha magaddal békét kötsz, talán másokkal is könnyebben teszed ugyanezt.


Címkék: klip, video

 

Jó, ha tudod...

2008. február 22. 13:56
Még nincs hozzászólás

Szerző: neforduljel

A tolerancia latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt. A műszaki életben a megadott méretektől, mennyiségtől, vagy minőségtől való megengedett legnagyobb eltérést jelenti. Orvosi szempontból a szervezet ellenálló képességét, vagy gyógyszertűrő képességét értjük alatta.

Az általános tolerancia szó ellentéte az intolerancia, ami bizonyos dolgok iránti türelmetlenséget jelent, valakivel, vagy valamilyen, (főleg vallási) nézettel szemben. Orvosi értelemben is használják, itt főképp a gyógyszerekkel való összeférhetetlenséget jelöli.

Az intoleráns is (vallási, politikai stb.) nézetekkel szembeni türelmetlenséget jelentett, ma már inkább ezek teljes elutasítását értjük alatta.


Címkék: üzenet

 

Filmajánló: Híd Terabithia földjére

2008. február 22. 12:58
2 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Blog

Két tini megtapasztalja, milyen veszélyes is lehet az iskolai kiközösítés. Sulijukban osztálytársaik lenézik őket: a 11 éves Jesse-t szegény családja miatt, a vadóc Leslie-t pedig egyszerűen azért, mert más mint a többiek. Mikor összebarátkoznak, megalkotják Terabithiát, egy képzeletbeli világot, ahová bármikor elmenekülhetnek az állandóan nyakukban lógó rosszindulatú emberek elől. Könnyen lehet, hogy ez a világ segítségül szolgálhat majd az előítéletek leküzdésében is. Egy napon azonban váratlan dolog történik.

Címkék: filmajánló

 

„Duci vagyok - és most már depressziós is!”

2008. február 22. 11:11
24 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Kedves BRAVO!

Igazából ott kezdődött az egész dolog, hogy másodikos koromban jött arra rá az osztályom, hogy duci vagyok. Ezek után nem telt el úgy nap, hogy ne szóltak volna be, hogy „dagadt disznó”... Harmadikos lehettem, amikor egyik nap már nem bírtam tovább, és elkezdtem sírni a szünetben, bent a teremben, és csak egy fiú jött oda hozzám megkérdezni, hogy mi a baj. 1 ember, a körülbelül 30 közül! Szinte minden másnap sírva mentem haza, mert igen, én egy érzékeny ember vagyok, hiába vagyok túlsúlyos... Évekig egyedül voltam, mindig. Sajnos ezek miatt az évek miatt depressziós lettem, de szerencsére van 2 barátom, akik az iskolában mellettem vannak. Számomra már nincs olyan nap, hogy ne gondoljam azt, hogy mindenki rajtam röhög. Még az utcán is, amikor látok két embert összesúgni a közelemben, egyből az jut az eszembe, hogy engem beszélnek ki.

Sajnos odáig jutott a világ, hogy ha valaki nem olyan, mint az átlag, nem sovány, nincs barátja, nem festi magát 20 tonna festékkel, és nem hord olyan ruhákat, amiből kint van a fél hátsó fele, akkor az már nem is ember... Pedig igenis az! Akármilyen az ember, legyen kövér, emós vagy csúnya, ugyanolyan érző lény, mint a többiek... Én azt tanácsolom mindenkinek, akit cikiznek, hogy ne figyeljen oda azokra, akiknek annyi az élet, hogy cigi-pia-buli-beszólogatás. Inkább gondoljatok arra, hogy mennyivel jobb emberek vagytok, mint ők, és ha nehéz is, álljátok meg, hogy összetűzésbe keveredjetek velük, mert még rosszabb is kisülhet belőle!

Nike


 

„Rengeteg támadás ér a terhességem miatt!”

2008. február 21. 17:06
Még nincs hozzászólás

Szerző: neforduljel

Jamie Lynn boldogan osztotta meg élete legfontosabb döntését barátaival, mégis magára maradt...

 

„Nem tehetek mást, mint újragondolom a jövőmmel kapcsolatos terveimet, és elfogadom, hogy nem élhetek tovább tizenéves fejjel. Gyorsan kell felnőnöm. Minden korombeli tininek azt tudom csak tanácsolni: várjon a terhességgel, és ne kezelje ezt a témát felelőtlenül. Rengeteg támadás ér, mióta bevallottam, hogy babát várok. Szörnyen érzem magam, pedig állítólag ez egy csodálatos időszak az ember életében. Az enyémben sajnos nem. Rosszindulatú megjegyzéseket kapok mindenhonnan, és ami a legrosszabb, a barátaim is magamra hagytak pont most, amikor igazán szükségem lenne rájuk!”

 

Na hagyd, hogy elnyomjanak! Ha úgy érzed, kiközösítenek csak azért, mert valamiben más vagy, mondd el! Hallasd a hangod, kérj segítséget vagy segíts Te másokon!

Írj nekünk: neforduljel@bravo.hu 


 

Ne fordulj el - kampányfotózás videó

2008. február 20. 18:45
11 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: A kampány arcai

Ritka jó hangulatban fotóztuk a "Ne fordulj el" kampány hirdetéseihez a benne szereplő sztárokat. Az alábbi videón te is betekinthetsz a kulisszák mögé, az elkészült képek egy részét pedig máris láthatod a weboldalon. A további képeket és sztorikat pedig keresd a BRAVO jövő csütörtöki számában, ahol a celebek őszintén vallanak majd a toleranciáról, illetve arról, hogy saját életükben milyen problémákkal kellett szembe nézniük.

 


Címkék: fotózás, video

 

„…Még rá is teszek egy lapáttal!”

2008. február 20. 16:54
12 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Kedves BRAVO!

Gondoltam, én is fellépek az ügy érdekében, és elmesélem, hogy velem mi történt a divat hatására.

Mindig is egyedi voltam, mert elég magas a hangom, és fiú létemre elvileg lányosan nézek ki. Engem nem érdekel, sőt, néha még rá is teszek egy lapáttal, hogy pl. festem a hajam, meg szűk gatyában járok, meg ilyesmi, és ezért sokszor diszkriminálnak... :S

A legtöbb velem egykorú haverom (13–15 év) meglehetősen koraérett, és aki nem olyan, mint ők, azokat cikizik. Pl. az osztálytársaimnál mindennapos, hogy hétvégén eljárnak bulizni, ahol leisszák magukat, meg drogoznak, azután persze nem emlékeznek semmire, 10 évesen elvesztik a szüzességüket (még a fiúk is). Ez szerintem gáz. Ha ők azzal piszkálnak, hogy még milyen gyerekes vagyok, visszavágok nekik, hogy talán mert gyerek vagyok! Még ha korlátozva is vagyok a korom miatt – nem mehetek be oda, ahova akarok, nem csinálhatom azt, amit akarok –, nem fogok úgy viselkedni, mintha felnőtt lennék. Egy átlagos 14 éves srác vagyok, szeretek énekelni, netezni, és szeretek gyerek lenni! Csak sajnálni tudom azokat, akik 20 évesen már kiégve ülnek majd a szobájukban, és azon gondolkodnak, hogy miért kellett csak azért ilyen korán felnőniük, mert most épp az a menő.

Wobe


 

Christina Aguilera - Beautiful

2008. február 20. 10:43
1 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Blog

A tolerancia fontosságának himnusza. Xtina szerint mindegy, hogyan nézünk ki, biztosan csodálatosak vagyunk. Sőt, még a hibáink is lehetnek gyönyörűek! Ne is foglalkoznunk azzal, mit mondanak mások, akárki is próbál megbántani minket, próbáljuk meg derűsen nézni a világra!

 


Címkék: Aguilera, Christina, klip

 

Állj ki magadért!

2008. február 19. 17:39
7 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: A BRAVO üzenete

Kinéznek azt osztályból csak azért, mert valamiben más vagy? Téged ugyan támadás nem ér, de rendszeresen szemtanúja vagy kiközösítéseknek? Te is égető problémának érzed? NE FORDULJ EL!
Ne hagyd, hogy elnyomják az egyéniségedet, és ne hagyd hogy megbélyegezzenek azért mert te MÁS vagy.

A Bravo, Magyarország és Európa legnagyobb ifjúsági lapja országos kampányt indít a tolerancia mellett! Hallasd a hangodat, kérj segítséget vagy segíts Te másokon!
A "Ne fordulj el" kampány célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét azokra a problémákra, amelyek az előítéleteken és a kirekesztésen alapulnak. Mindehhez rengeteg sztár csatlakozott és csatlakozik jelenleg is napról-napra, azért, hogy felnyissuk az emberek szemét.

Oszd meg kérdésedet, véleményedet velünk, vagy kérj segítséget:
neforduljel@bravo.hu

Telefonon is számítunk rád!
Hívd keddenként a Ne fordulj el forródrótot:
06-1-460-4831


Lépjünk fel együtt a tolerancia mellett!
A BRAVO TEAM

Címkék: üzenet

 

Előítéletek? No, thanx!

2008. február 19. 14:50
28 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Blog

A No Thanx tagjai is örömmel vállalták, hogy részt vesznek a BRAVO Ne fordulj el! Kampányában, hiszen személyes tapasztalataik voltak a témával kapcsolatban. „Amikor az első albumunk megjelent, sokan támadtak azzal, hogy nem tudunk egyéniségek lenni, és bár még nem is hallották a bemutatkozó dalunkat, máris előítéleteik voltak velünk szemben. Jó lenne, ha az emberek sokkal nyitottabbak lennének – ezzel a mozgalommal talán változtatni tudunk a helyzeten.” – mesélte Dávid. „Ha csak néhány ember gondolkodásán sikerül változtatnunk, már elégedettek leszünk!” – tette hozzá Erik.

Ha többet szeretnél tudni a No Thanx terveiről, vedd meg a BRAVO február 28-án megjelenő számát!


Címkék: hírek, No, Thanx

 

„Már nem érdekel, ha piszkálnak!”

2008. február 19. 13:43
19 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Kedves BRAVO!
Láttam a kampányt, és elhatároztam, hogy leírom a történetem. Lehet, hogy nem túl tanulságos, de én keresztülmentem rajta. 1 éve Mark- és No Thanx-rajongó lettem! (Elég különböző világ a kettő, tudom, de így jött ki.) Pár hónapig nem is volt gond, amíg nem kezdtem koncertekre járni, de amikor felvettem a suliba a pólóikat, kezdődtek a problémák. Összevesztem a barátaimmal. Aztán kibékültünk, de aztán megint összevesztünk. Mostanra teljesen kiközösítettek, mert más vagyok, mint ők: nem azt a béna zenét szeretem, nem járok diszkóba, nem iszom le magam a sárga földig és nincs pasim. Először ezek nagyon rosszulestek, de aztán túlléptem a dolgon, mert rájöttem, hogy sokkal jobb, hogy nem vagyok olyan, mint ők, mert ők nem voltak igaz barátok, csak kibeszéltek a hátam mögött. Még most is szoktak piszkálni, de már nem veszem fel. Ha így jobban érzik magukat, hát tegyék, de ettől nem lesznek menőbbek szerintem! Azóta megtaláltam azokat a barátokat, akik mellettem állnak, amíg világ a világ! Hála a rajongási körömnek, és legfőképpen Marknak. :)  
1 rajongó


 

Wentworth Millert szülei miatt bántották a suliban!

2008. február 18. 14:00
8 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Blog

A szökés sztárja egyszer arról kesergett egy interjúban, mennyire megnehezítette az életét osztálytársai butasága!

"Édesapám fekete, édesanyám pedig fehér bőrű. Ez elég volt a többieknek ahhoz, hogy kiközösítsenek. Egy csoportba sem fogadtak be, nem voltak barátaim. Életem legrosszabb időszakát éltem át akkoriban!" - emlékezett vissza. Wentworth-öt persze később már nem bántották, színészi tehetsége miatt elismerték és megkedvelték társai. Azóta számtalanszor felemelte szavát a rasszizmus ellen, mert nem szeretné, ha mások életét is megkeserítené az ilyesfajta viselkedés.


Címkék: miller, wentworth

 

Lola a toleranciáról

2008. február 18. 13:54
4 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Aktualitások

A Ne fordulj el kampány fotózása közben Lola megosztotta velünk toleranciával kapcsolatos gondolatait.
Katt a videóra!

 

 

 


Címkék: interjú, lola, video

 

„Féltek megismerni, és inkább támadtak”

2008. február 18. 13:52
3 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Kedves BRAVO!
Most egy olyan esetről szeretnék beszámolni, ami szerintem a legtöbb emberrel megesett, csak nem biztos, hogy ennyire elfajultak a dolgok.
Három hónapja a szüleim elváltak, és elköltöztünk a régi városunkból. Mivel messze költöztünk anyukámmal és a testvéremmel, új iskolába kellett járnom. Az új osztályomban mindenki kedvesnek tűnt… első ránézésre! De aztán teltek a napok, és jöttek a piszkálódások, találgatások. Mindenki más volt, mint én. Mindenkinek az volt az érdeke, hogy a legrózsaszínebb cicababás ruhákat hordja, és hogy kívülről fújja az össze Britney-számot. Én nem ilyen voltam. Sohasem vettem volna fel édi-bédi rózsaszín ruhákat. Csakis a rockzenének éltem. Mivel külsőre más voltam, féltek megismerni, és inkább támadtak. Alaptalan dolgokat találtak ki, például hogy a saját nememhez vonzódom, és hogy igazából már voltam kórházban, mert öngyilkos akartam lenni. A tanárok nem tehettek semmit. Mivel kitűnő tanuló voltam, az egyik részét az osztályomnak korrepetálnom kellett angolból. Ott sem hagytak békén, folyton piszkáltak, és egyszer annyira elfajultak a dolog, hogy komolyan összeverekedtük az egyik lánnyal. (Semmi baja nem lett egyikünknek sem.) Azután már alig mertem bemenni az iskolába, mindig éppen csöngetésre értem be, és a szünetekben is inkább lementem az udvarra. Ez szemet szúrt nekik, és már itt is jöttek a találgatások: biztosan drogozni vagy cigizni megyek ki. Egy nap azonban mikor korrepetáláson megismerkedtem az egyik lánnyal, nagyon kellemesen csalódott bennem: Rájött, hogy alaptalanok voltak a feltétezéseik, és hogy nem a külső alapján kellett volna megítélniük. Azóta is vannak természetesen csípős beszólások, és nem csak a suliban, hanem az utcán is. Szerintem az embereknek nem a külső vagy a zenei ízlés alapján kéne megítélniük másokat, és nem kellene félniük a másságtól. Szerintem ez egy nagyon tanulságos eset arra, hogy miért kell megismernünk egy embert ahhoz, hogy véleményünk lehessen róla...
Üdvözlettel: Stella


 

„Csak a külső számít, és ez borzasztó!”

2008. február 18. 13:51
5 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Sziasztok!

Olvastam az újságban a kampányról, és láttam, hogy lehet írni. Mivel én is keresztülmentem 1-2 dolgon, mindenképpen szeretnék részt venni a kampányban. :) Ezért is leírom, hogy mik történtek velem...

Pár éve elkezdtek kijönni a pattanások az arcomon. Gondoltam, ezzel nincs semmi baj, hisz tini vagyok, ez teljesen normális. Egyre több pattanás és mitesszer jelent meg az arcomon. Később már a hátamon, a vállamon, a mellemnél is kezdtek kijönni. Kb. 1 év alatt teljesen elcsúfultam: mindenhol tiszta pattanás voltam, ráadásul az összes nagyon csúnya nagy, gyulladt volt! Mondanom sem kell, hogy gyűlöltem tükörbe nézni... Nagyon ronda voltam!!! És ezt nem csak én láttam így: az osztálytársaim, a környezetemben élő emberek elkezdtek csúfolni. Meg ha elmentem az utcán egy kamasz mellett, azonnal röhögni kezdett rajtam. Kétségkívül röhejesen csúnya voltam, az biztos. Nem csak a bőröm volt ronda... kicsit duci voltam, és szemüveges. Mindenki összesúgott a hátam mögött, az emberek elfordultak tőlem. Életem legrosszabb évei voltak! Rengeteget sírtam, szenvedtem... senkinek nem kívánom ezt! Ráadásul hiába próbáltam bármilyen pattanásra való krémet, tonikot, lemosót vagy bármit, semmi sem használt.

Aztán elmentem bőrgyógyászhoz, kaptam valami drága szert, ami kicsit segített. De ez sem sokat használt, így végül gyógyszeres kezelésre került sor. Kb. 8 hónapig szedtem egy erős gyógyszert, aminek igen rossz hatása van a szervezetre, de engem ez nem érdekelt, csak 1 dolog lebegett a szemem előtt: nekem is legyen szép bőröm! Hála az Istennek a gyógyszer semmilyen mellékhatást nem váltott ki nálam, így elkezdett szépülni a bőröm. :) Attól kezdve, hogy újra (egész) szép lett az arcom, az emberek elkezdtek foglalkozni velem. Egész másképp néztek rám, mint azelőtt! A fiúk is megkedveltek...:)))

Azóta is nagyon érzékenyen érint ez a téma. Szerintem szörnyű, hogy a mai világban csak a szép lányok tudnak érvényesülni, a többieket kicikizik, kinevetik, semmi esélyük sincs a boldog életre. Mindenkinek csak a külső számít, ez borzasztó! Ezért is ahol tudok, próbálok segíteni azokon, akiket elnyomnak a társaik valami miatt (legyen az külső, vagy valami olyan tulajdonság, esetleg eltérő stílus miatt), mert ezeken én mind keresztülmentem!

Lányok, csak annyit üzenek nektek, hogy legyetek erősek, kitartóak, és küzdjetek az értékeitekért! Ne hagyjátok elnyomni magatok (ahogy azt Christina Aguilera is megénekelte). Ne foglalkozzatok másokkal, mindig legyetek önmagatok! Legyetek jók (ha tudtok) a többi nem számít... ;) Vivy


 

„Majdnem megvertek, mert TH-s pólóban mentem suliba!”

2008. február 18. 13:50
13 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek

Sziasztok!

Elsős korom óta a suliban piszkáltak engem, mert érzékenyebb és sebezhetőbb voltam az átlagosnál. Rengeteget sírtam, és nem szerettem a sulit. Ötödikes koromra pedig már a tanulmányi átlagom is romlott.

Szörnyű érzés volt. Senkinek nem kívánom!

Aztán hetedikben új suliba kerültem. Sokkal jobb, mint a régi. Itt nem piszkálnak annyit, és kedvelnek engem!

De aztán később megtudták, hogy a kedvencem a Tokio Hotel, azon belül Bill, akit ők a sárga földig döngölnének legszívesebben! Ha meglátják valamelyik TH-s cuccomat, rögtön elkezdenek fújogni!

Én meg a technót utálom, amit ők nagyon imádnak!

Látjátok? Ez az, amit nem kéne csinálnia egy embernek sem!!! Egyszer még azt is szóba hozta az új osztályom, hogy verjenek meg, mert TH-s pólóban mentem suliba!

Ezt, amit ide leírtam, szörnyű érzés átélni nap, mint nap! De legalább egy kicsivel javult a helyzetem azzal, hogy iskolát váltottam!

Andy, 13


 
Régebbiek | Végére »
Keresés
Hozzászólások
Tenshi:
Örülök h vki egyetért velem!! »
...:
Jaja!!!Szerintem Tenshi-nek tejjesen igaza van! Én nem tudom miért vannak... »
Tenshi:
Istenem ez a veszekedés nem tudom miért kell más együtteseket... »
Rekuca:
yoo, igazad van.....! »
Anna:
Rekuca azért mert neked nem teccik a nothanx vagy a... »