Mondd el a történetedet

„Már nem érdekel, ha piszkálnak!”

2008. február 19. 13:43
19 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek


Kedves BRAVO!
Láttam a kampányt, és elhatároztam, hogy leírom a történetem. Lehet, hogy nem túl tanulságos, de én keresztülmentem rajta. 1 éve Mark- és No Thanx-rajongó lettem! (Elég különböző világ a kettő, tudom, de így jött ki.) Pár hónapig nem is volt gond, amíg nem kezdtem koncertekre járni, de amikor felvettem a suliba a pólóikat, kezdődtek a problémák. Összevesztem a barátaimmal. Aztán kibékültünk, de aztán megint összevesztünk. Mostanra teljesen kiközösítettek, mert más vagyok, mint ők: nem azt a béna zenét szeretem, nem járok diszkóba, nem iszom le magam a sárga földig és nincs pasim. Először ezek nagyon rosszulestek, de aztán túlléptem a dolgon, mert rájöttem, hogy sokkal jobb, hogy nem vagyok olyan, mint ők, mert ők nem voltak igaz barátok, csak kibeszéltek a hátam mögött. Még most is szoktak piszkálni, de már nem veszem fel. Ha így jobban érzik magukat, hát tegyék, de ettől nem lesznek menőbbek szerintem! Azóta megtaláltam azokat a barátokat, akik mellettem állnak, amíg világ a világ! Hála a rajongási körömnek, és legfőképpen Marknak. :)  
1 rajongó



 

Eddig 19 komment érkezett

wobe
2008. 02. 19. 23:01

Tök jól fogod fel a dolgokat! Nálam is hasonló a helyzet, és én is így állok hozzá, és tom, hogy ez nem mindíg könnyű. Mondjuk én egyik előadót sem szeretem... (sőt, kifejezettem utálom) nem ítélek el senkit, csak azért, mert ezt halgatja! Elvárom, hogy engem ne ítéljenek el, amiért pl. Avrilt, vagy Blink 182 -t halgatok, és én se ítélek el senkit.

1 rajongó/aki írta ezt/
2008. 02. 20. 9:21

Szia! köszi hogy így látod :) azokat én is szeretem :) de viszont nem értem az ilyen embereket mért nem hagyják a másikat, amikor az nem piszkálja . rendes vagy :)

Anní.
2008. 02. 20. 16:08

Igaza van wobe-nak szerintem sem kell kiközösíteni másokat csak ezért. Az egyik osztálytársam például a TH-t meg Markot is szereti ettől senki sem utálja és nem is csúfolja pedig mindenki más utálja az ő kedvenceit. Annyira zavaró hogy mostanra ennyire gonoszak és rasszisták az emberek. Ne csüggedj, biztos megtalálod majd egyszer az igazi barátokat.:)

1 rajongó
2008. 02. 20. 18:38

Szia! köszi :) én se értem hogy mért ilyenek az emberek , szerintem semmivel nem jobb, de ettől menőbbnek hiszik magukat :S az ilyen embereket bírom akik nem ítélik el a másikat a kedvencei miatt :) ők rendesek :) már találtam barátokat Mark és a NTX által :)

Vivien
2008. 03. 05. 18:26

Szia!
Azokért a "barátokért" nem is volt kár. Még szerencse, hogy felvállaltad magadat, és továbbra is eljárogattál koncertekre, meg ilyenek. Ennek köszönhetően találtad meg az igaz barátokat..

1 rajongó
2008. 03. 07. 16:55

Szia Vivien :) köszönöm kommentedet :) nagoyn jó dolgokat írogatsz az embereknek :) és szerintem se volt kár, mert nem voltak igaz barátok, mert azok örültek volna neki hogy örülök, inkább csak eltaszítottak . Legalább az ilyen koncerteken több normális embert ismerhetek meg :)

RoXa
2008. 03. 15. 22:38

Ügyesen fogod fel a dolgokat!Én is ceretem a No Thanxet,én is 1 éve vok rajongójuk,engem is ezért lenéztek,de nem foglalkozok velük!"Ne foglalkozz olyannal,aki nem érdemel meg!"

Emo Angel
2008. 03. 16. 9:42

Cijjasztok^^
Hát....Sztem tök jól fogod fel a dolgokat..............
Így tovább.........
puxxa.x)
Desy.(egy emo girl)

1rajongó
2008. 03. 16. 10:44

köszi :) próbálom :) csakl nem értem hogy mi jó ebbe az embereknek hogy mást őiszkálhatnak , de mindegy , kösz a kommentet :)

1 rajongó
2008. 03. 16. 10:47

Roxa: én is egy éve szeretem őket :D csak sajnos eddig még csak kétszer taliztam velük , de legalább egyszer lett mindenkivel kép. nagyon rendesek :)

Csajszy
2008. 03. 21. 23:08

Cya

Szerintem is remekül fogod fel ezt az egészet!
Markot és a No Thanxet én is bírom. Jó a zenéjük, nem tudom, hogy miért izél mindenki velük...

De rájuk se ránts. Hülyék, nem tudják mi a jó :D

1rajongó
2008. 03. 22. 18:02

:D XD jól mondod , szerintem se tudják mi a jó :D pedig a NTX is tök jókat énekel, meg Mark is, bár Markot nyálasnak tartják, csak nemtom miért tartják annak a szerelmes számokat, mert ezek szerint akkor a szerelmet is annak tarthatják... na mindegy :D kösz a kommentet

Csajszy
2008. 03. 23. 18:43

Nincs mit.
Am. a többség azt sem tudja mi az a szerelem... persze, hogy nyálasnak tartják. A srácok többsége ha teheti kihasználja a barátnőjüket... biztos féltékenyek, mert a lányok inkább Markot bírják mintsem őket... XD

1rajongó
2008. 03. 23. 19:01

Hát ja pontosan. meg hát azért Eriket is sokan bírják :P

Csajszy
2008. 03. 24. 14:56

Hát igen :D

1rajongó
2008. 03. 25. 11:05

:P mész majd mostanában koncira ?

Csajszy
2008. 03. 25. 22:41

Nem Pesti vok, szval nem sűrűn :S
te?

1rajongó
2008. 03. 26. 16:56

én se pesti vok, én se sűrűn megyek , főleg a ntxre nem , Mark koncin elég sokon voltam már

Csajszy
2008. 03. 27. 22:02

hát én nem nagyon járok, főleg azért mert anyumék rühellik az efféle zenét.. XD na jó elviselik, de akkor is. megteszi az mp3 is :)

Mondj valamit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Keresés
Hozzászólások
Tenshi:
Örülök h vki egyetért velem!! »
...:
Jaja!!!Szerintem Tenshi-nek tejjesen igaza van! Én nem tudom... »
Tenshi:
Istenem ez a veszekedés nem tudom miért kell más együtteseket... »
Rekuca:
yoo, igazad van.....! »
Anna:
Rekuca azért mert neked nem teccik a nothanx vagy a... »