Kedves BRAVO!
Igazából ott kezdődött az egész dolog, hogy másodikos koromban jött arra rá az osztályom, hogy duci vagyok. Ezek után nem telt el úgy nap, hogy ne szóltak volna be, hogy „dagadt disznó”... Harmadikos lehettem, amikor egyik nap már nem bírtam tovább, és elkezdtem sírni a szünetben, bent a teremben, és csak egy fiú jött oda hozzám megkérdezni, hogy mi a baj. 1 ember, a körülbelül 30 közül! Szinte minden másnap sírva mentem haza, mert igen, én egy érzékeny ember vagyok, hiába vagyok túlsúlyos... Évekig egyedül voltam, mindig. Sajnos ezek miatt az évek miatt depressziós lettem, de szerencsére van 2 barátom, akik az iskolában mellettem vannak. Számomra már nincs olyan nap, hogy ne gondoljam azt, hogy mindenki rajtam röhög. Még az utcán is, amikor látok két embert összesúgni a közelemben, egyből az jut az eszembe, hogy engem beszélnek ki.
Sajnos odáig jutott a világ, hogy ha valaki nem olyan, mint az átlag, nem sovány, nincs barátja, nem festi magát 20 tonna festékkel, és nem hord olyan ruhákat, amiből kint van a fél hátsó fele, akkor az már nem is ember... Pedig igenis az! Akármilyen az ember, legyen kövér, emós vagy csúnya, ugyanolyan érző lény, mint a többiek... Én azt tanácsolom mindenkinek, akit cikiznek, hogy ne figyeljen oda azokra, akiknek annyi az élet, hogy cigi-pia-buli-beszólogatás. Inkább gondoljatok arra, hogy mennyivel jobb emberek vagytok, mint ők, és ha nehéz is, álljátok meg, hogy összetűzésbe keveredjetek velük, mert még rosszabb is kisülhet belőle!
Nike
Elhatározás, akaraterő, önfegyelem. Le kell fogyni. Vagy talán akarsz egy beteg felnőtt lenni később aki gyógyszereken él és hamar meghal? Igen, én könnyen beszélek mert én már megcsináltam. Amig megirtad ezt a történetet, addig elmehettél volna futni, kirándulni, akármi csak nem a gép előtt ülni és siránkozni. Ha már a győzelem istennőjének a nevét választottad magadnak (Nike) akkor gyerünk és mutasd meg h teis győzhetsz. Saját magad felett. És soha többé nem fognak bántani. A te gondod olyan, amin lehet változtatni, nem veled született és örökre szóló.
Oké ez rendben van, lehet rajta változtatni, de az amit már eddig is kaptam, azt nem lehet megváltoztatni, most hiába az, hogy ha lefogyok, akkor már én leszek az ász, attol még a lelki fájdalmak ugyanugy bennem maradnak...Amugy nem azért az a nevem merthogy mittudomén milyen istennő, hanem mert Niki a nevem...És nem siréánkozok egyáltalán, azért irtam le ezt a történetet, hogy megirjam milyenek az emberek, mert igen naggyon sok ember olyan, hogyha kövér, akkor már egyáltlán nem is ember...Na én az ilyen embereket ítélem el! Igazad van hogy elmehettem volna futni kirándulni akárhova, el is szoktam menni biciklizni nap mint nap. Tudod, én meg is tennék mindent amit lehet, csak mivel nem olyanok a családi körülményeim, így nem valami könnyü...
Nem zabálni szegényen és elesetten is lehet. Meg futni is. Már bocs. Énaztán pont jól tudom, hogy jobban esik otthon csokit enni és sajnálni magad amiért a sors ilyen kegyetlen hozzád, pedig ezen tudnál változtatni csak akaraterő és fegyelem kérdése. Engem is csúfoltak, elegem lett belőle, abból is hogy nem tetszem magamnak. 3 éve sikerült lefogyni. Hidd el nem maradtam lelki sérült, sőt nagyon örülök, hogy a megfelelő időben megkaptam az "ösztönzést". Hülyén hangzik de sokat köszönhetek nekik.
És nem a másik végletet kell emlegetni, a diszkós agyonfestett ribancokat, akik 15 évesen 25nek néznek ki. Van középút. Lehetsz normális akkoris ha teszel azért, hogy jól érezd magad a bőrödben.
Sok sikert :)
Szia! Megértem a problémádat...én szivesen segítenék neked, ha adsz egy email címet ott beszélhetnénk :) (nyugi nem gyógyszert meg ilyen izéket akarok rádsózni XDD csak beszélgetni :))
"Nem izgat annyira, tarthatnak bolondnak
Mert szerelmet vallok a mikrofonomnak
Örök hűséget fogadok egy olyan zenének
Ahol mindegy mit mondok úgyis le néznek
Bajnokok vesztesek mindkettő egyre megy
Ne figyeld hogy néznek rád azok az emberek
Akik nem látnak beléd,nekik annyi is elég
Hogy mások azt mondják micsoda egy szemét
Szerinted szeretni vagy szidni a könnyebb
Holnap meg bánják azok akik tegnap le köptek
Mert azt hitték rólad, hogy gyenge vagy ehhez
Hogy semmit nem érsz, hogy nekik nem kelessz
Ha szépnek születtél, nem az eszed ami számít
Te két kiló sminkkel is el érhetsz bármit
Bárkit elcsábít, minden döntést felgyorsít
És ott lesz a címlapon a formás kis popsid
Ha másnak születtél küzdj amíg bele nem döglessz
Hátha elég erőd lesz,
ahhoz hogy alkoss hogy ne keljen szenvedned
Úgy feküdj le, hogy legyen miért felkelned."
AnonimMC
üdv
Nike: megértem a problémádat, én is így voltam vele. Engem is sokat csúfoltak, de egy idő után megszoktam, és nem igyeltem, azokra, akiknek nem volt más dolguk, azon kívül, hogy engem kritizáljanak. De ez benne van a mai fiatalságban. Sosem jó semmi. Megpróbálhatnák elfogadni az embert olyannak, amilyen.
Vivien: neked lehet, hogy sikerült lefogynod, de nekem nem igazán. Diétázom egy ideje, viszont nem akarnak menni a dekák, kilók. Sajnos apukámra ütöttem, ő sem egy vékony ember. De a szüleim elfogadnak így, és a középiskolás barátaim is, és ezért nem sanyargatom magam igazán, csak azért, hogy tetszek másoknak. Az új suliban sok barátom van, az általános-beli o.társakat meg már jóformán kerülöm. Ők még mindig nem fogadnak el teljesen. Én csak, azt "nem tudom felfogni", hogy a fiúknak mindig csak a 40-50 kilós lányok kellenek, akiknek zörögnek a csontjaik, és össze-vissza rázzák magukat. Szerintem ebben nincs semmi szép. Egyik barátom mondja mindig: a duci lányokon van mit fogni, és legalább "lelkük is van"! :) Ennyi! Ez a véleményem...és kössz, h leírtad a történetedet Nike!
Nike! Csak meg kell tanulnod elfogadnod önmagad! Hidd el, ha igazán boldog akarsz lenni, menni fog!:) De valóban könnyebb, ha teszel azért valamit, hogy fogyj. Az egyébként nem is olyan nehéz. Ha tényleg olyan kövér vagy, akkor kevesebb mozgás is elég. Most jön a jó idő. Ilyenkor szerintem nagyon jól esik a séta. Napi egy óra intenzív séta nagyon jót tesz. (Aero mozgás, neten utána is nézhetsz.) Ez több szempontból is jó, és ráadásul nem is annyira fárasztó. Éhezned sem kell, csak egy kicsivel kevesebbet enni. Így egy idő után azt fogod észre venni, hogy kevesebbet eszel, mint eddig és mégsem vagy éhes.:) És meglátod, ha csak két-három kg is megy le, máris jobban fogod érezni magad, önbizalmad is nő majd (merthogy te ezt is meg tudtad csinálni), ezáltal pedig erőt kapsz, és képes leszel még többet tenni célodért!
Én szorítok neked! Sok szerencsét!:)
Ui.: egy másik Vivi voltam...
Hello! A témához hozzáfűzve...nekem nem voltak problémáim sem az általános suliban, sem a gimiben, pedig nem tartom magam olyan hejj de vékonynak...lehet, hogy nekem volt nagy szerencsém, hogy mindig jó társaság vett és vesz most is körül. Pedig a mostani osztályomban is sok a klikk, de attól még elég összetartó egy osztály. Vannak rockerek, plázacicák, okoskák, lógósok, ducibbak, csendeskék, meg még sorolhatnám, mennyi féle ember, de mind megférünk egymás mellett (Sok jó ember kishelyen is... xD)...
Niki...írod, hogy megtaláltad a barátaidat, a barát nagy érték az életedben, ők szeretnek és ismernek a legjobban :) ... nem tudom hány éves lehetsz...lassan megtalál a szerelem is és minden úgy lesz, ahogy megálmodtad =)
Még Biushoz szólnék, hogy ez egyáltalán nem igaz, hogy a srácok csak a vékony lányokat szeretik (tény, hogy elég sokan vannak, de majd te is megtalálod a párod és más véleményen leszel)...a barátod jól mondja :)
Na puxa nektek =)
Szerintem a srácok nagy többsége tényleg nem a nagyon vékony lányokat szereti, csak ugye tizenéves korban mindig ki kell fogni valakit, akit lehet valamiért csúfolni, és ez megszokott dolog, hogy a ducikat veszik elő. Ezért nem merik felvállalni a srácok, hogy nekik egy olyan lány tetszik, akit korábban esetleg cikiztek, és ha az egyik nem vállalja fel, akkor sajnos természetesen a másik sem...
Mindenkinek igaza van itt, főleg Biussal értek egyet, én is ugy vagyok vele, hogy a mai tizenéves srácoknak csak a csontkollekciók a jók, aki már duci, az már nem is kell...Én már nagyon sokszor gondoltam arra, hogy elkezdek fogyózni, szerencsémre nekem könnyen megy, mert egyszer leattam 9 kilót, másfél hónap alatt, csak sima diétával. De mivel anyagilag ezt nem engedhetjük meg magunknak, csak a mozgás maradt, ami még jo is lene, csak én alapvetően egy társas lény vagyok, és egyedül nem nagyon szeretek menni sehova. Néha elszoktam menni a kutyámmal sétálni, és hogyha jó idő van megprobálom minden napra beiktatni. Amugy mindenkinek köszi a tanácsokat, és hogy irtatok ide!
Szia! én is Biussal és veled értek egyet. Én is duci vagyok, engem is csúfoltak. Ma már nem annyira, de az összesugdolózások megvannak. És szerintem is a pasik csak a csontkollekciókat akarják. De ezzel most nem másokat, és nem a vékonyakat akarom kritizálni. Csak azt akarom még leírni, h szinte mindenki azt hiszi, hogyha valaki duci, az azért van, mert sokat "zabál" édességet, és mindent. Pedig ez nem így van. Én pl a szüleimtől örököltem a testalkatom, és kevesebbet eszem, mint az egyik vékony barátnőm, csak rajtam meglátszik, rajta nem. :S
De a lényeg: kitartás!!
Igen, igazad van, én sem eszek sokat, sőt...őseim mindig mondják, hogy rendesebben kéne ennem, de nem eszek, mert nem akarok még tovább nagyob lenni, én édességet jóformán csak az ünnepekkor eszek, amikor csokit kapunk, semmi mást nem szoktam, nagyon ritkán. 1 nap eszek legelőszőr 2 óra körül, azelőtt semmit, aztán 5 óra körül, és ennyi, és nem is sokat...szóval erről ennyit...
Az én történetem is valahogy így kezdődik!Szörnyű h a mai világba az emberek csak külsőségek alapján ítélnek meg.Én ma pl. sírva mentem ki matekóráról is.
Ne bankodj, az ilyen parasztok miatt!!!!!! Mert ezeket csak bunko parasztoknak lehet nevezni! Engem is sokat csufolnak(tak), de rajottem h nem kell veluk foglalkozni!!!! Veluk kell nevess, meg akkor is, ha inkabb sirnal, hidd el tudom milyen erzes ez. Fel a fejjel!!! kulonleges vagy!!!
Sose izgulj miattuk!
Gondolj csak bele mennyivel többet érsz náluk! A lefogyás amúgy tényleg nem nehéz.. A fogyokúrát ne próbáld ki, csak hízlal!
Helyette van egy javaslatom: én átlagban mindig sokat eszem, és szinte minden nap ugyanannyit, ezért nem is rakódik rám szinte semmi, nem vagyok éhes, és minden oké.
Amióta elkezdtem sportolni sokkal jobb a közérzetem. Ha rossz az idő, és nem tudok bringázni, vagy korizni, akkor a Bravo Girles edzésterveket alkalmazom!
Csak higgy magadban és minden sikerül! És örülj, hogy neked csupán egy pici felesleg van, és nem vagy lelkileg éretlen, mert a belső fontosabb a külsőnél! De ha elfogadod magad így is.. akkor.. minden oké lesz!
De a sportolást akkor is ajánlom, tényleg javítja a közérzetet!
Én sohasem tartoztam a sovi ,piszkafa lányok közé akiki bármilyen ruhát felvehettek.Alsóban elég kövér voltam ezért nekem is rendesen beszólogattak.Persze ezek a gyerekes csúfoódások bennem is mély nyomott hagytak.Talán ezért mentem a gimibe semmi önbizalommal.Itt megtaláltam az igazi barátaimat és végre hosszú évek után nagyon bolodog voltam.Ez idő tájt kezdtem el kicsit fogyózni.Semmi különöset nem csináltam csak kicsit változtattam az étrendemen.És csajszynak igaza van:a mozgás baromira feldob és ennek tetejében még nagyon jól fogyaszt is!Most sem vagyok vagyok gebe de nagyjából már el tudom fogadni a tesetem.Ne törődj abeszólogatókkal csak azért csinálják , mert ők is (mint ebben a világban nagyon sokan)lekisérültek.
Hali. Csak gondoltam hozzá szólok a témához. Nekem eddig nem voltak problámáim a kilóimmal... persze én sem vok megelégedve magammal.. de nem szoktam másokat szidni, mondjuk akinek szőke a haja, csak nert nekem nem az, stb. Itt csak azt akarom jelezni, ha esetleg szőke hajat akarnék, akkor befesteném... ha ducibb lennék le akarnék fogyni... és am. nem minden vékony csaj, hülye gebe, üres fejű liba.. nem értem miért a sok agyonsminkelt pláza cicával jön mindenki... tegyetek azért, hogy megelégedjetek magatokkal minden téren..^^
Én is ilyesmivel szenvedek kicsúfolnak stb pedig én is annyit eszek kb mint te Nike és az a legborzasztóbb h egy olyan nagymanő csaj csúfol aki ducibb nállam és ez annyira szar érzés!
Hát. a szánalmas plázicicák ideje lejárt. amúgy sem jönnek be a pasiknak. jó, én elég vékony és shoppingőrült vagyok ^^ hobbym a vásárlás(a sok közül) de nem vagyok üresfejű hülye gebe. ennyi.
Szacsy a csaj csak azért csinálja mert magát utálja másokban. vagyis valószínűleg zavarják a kilói, és hogy őt ne hívják dagadt disznónak, ezért másra tereli a figyelmet. pedig valójában magát utálja. nagymenő? szerintem rohadtul nem... inkább egy cikis kis hülye. és minden kis kirekesztő. ebbe a világba nincsenek nagymenők, meg kissenkik, ebbe a világba vannak a rendesek, meg a k*csögök. ennyi.
meg ha dagattabb mint te miért veszed fel?? neked elég egy kis sport neki egy fitnessbérlet sem használna... jó ez kicsit szemétség, de ha ezt gondolod az valamelyest javítja a közérzeted és nem fogsz azon parázni, hogy gúnyol-e v sem.
Amúgy meg elmondanám mindenkinek, hogy a srácoknak jobban bejön a telt alak. Nem mindenkinek. Fele vékony, fele teltebb rulez.
sziasztok!
meg tudlak érteni. igaz, én nem vagyok túlsúlyos, de gyűlölöm az olyan embereket, akik OK nélkül csúfolnak valakit, olyan miatt, amiről az nem tehet. sajnos 8 évig olyan osztályba jártam , ahol voltak ,akik mindenkiban találtak valamit, amiért lehet csúfolni. mindíg mást csúfoltak, rá voltak szállva. olyan piti dolgok miatt, amiért mindenkit lehetne csúfolni. velem is szívóztak, ami eléggé bántott, de ezt nem mutattam nekik. lehet hogy ezért hagytak és mentek inkább mást szekálni. az a lényeg hogy vissza kell nekik vágni. szóban. MERT MINDENKIT LEHET VALAMIÉRT CSÚFOLNI!!!
Nike, ha nem akarsz velük leállni vitatkozni, tegyél valamit azért, hogy ne tudjanak megjegyzéseket tenni. nem kell fogyózni! elég ha egy nap csak egy kicsivel eszel kevesebbet és többet mozogsz(pl. felüések, guggolás, futás), és fokozatosan látni fogod az erdményt. akaraterő kell. és tudom, hogy attól még a rossz emlékek megmaradnak, de van 1 mondás, ami egy kicsit morbid, de igaz: Ami nem öl meg, az megerősít.
sok kitartást!
Sajnos engem is sokat bántanak az osztálytársaim.Csak azért mert én nem öltözök úgy mint egy r*b*nc,közvetlenebb vagyok a fiú ismerőseimmel és jól tanulok máris elitélnek az osztálytársaim!Összesúgnak a hátam mögött és ha egyszer megbotlok vagy valami apró hibát elytek már rögtön indul a pletykaözön.És ez megállíthatatlan.Lassan már oda jutok hogy átiratkozom egy jobb suliba!Ismerek sok embert akit kiközösítenek de ők ne olyanok mint én!Ők szépek és gyakran állnak a társaság középpontjában.Róluk csak oylanok terlyengenek amit a rosszakaróik találtak ki.Rólam viszont a legjobb barátnőim szőnek pletykát!ÉS EZ ENGEM NAGYON BÁNT!Nem tudják elfogadni hogy én normális vagyok és nem hordom fenn az orrom.Kíváno mindenkinek hogy soha de soha ne élje meg azt amit én most.
Gréta!
/Ők röhögnek rajtam, mert más vagyok, én röhögök rajtuk, mert ugyanolyanok!/
üdv
Na ja,végre vmi normál szöveg!H baszki,hogy ma egy rendes,értelmes dumát se tudnak írni,de bocs és tiszteletem a kivételnek!XDDD
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.