Harmadikos koromig imádtam suliba járni – vastagbélbetegségem ellenére is. Én voltam az osztály középpontja, és mindenki ismert az iskolában. Nagyon nyitott voltam az emberekkel. Majd pont abban az időszakban lett súlyosabb a betegségem (így rengeteg gyógyszert kellett szednem), mikor iskolát váltottam. Nem értettem, miért szól meg mindenki, mért nevetnek rajtam és miért nem fogadnak be az új osztálytársaim, mivel én nem láttam magamon változást. Majd egy idő után kezdtem beletörődni, és a nyitott, társasági emberből egy visszahúzódó nyuszi lettem. Kerültem mindenféle nyilvános helyet, sosem néztem vissza, ha utánam kiabáltak. Beletörődtem, hogy így kell élnem. Aztán megoldást találtunk a problémára. Egy igen drasztikus megoldást... Meg kellett műteni a vastagbelemet. (Vagyis ki kellett venni.) Több nyarat töltöttem kórházban, és hiányoztam egy egész félévet, de a tanáraim és az osztályom nagyon megértők voltak velem, mindenben segítettek. Már túl vagyok az egészen, végre a régi önmagam lehetek. De azon az időszakon átmenni maga volt a pokol. Megtanultam, hogy az emberekkel megértőnek és toleránsnak kell lenni. És ha ezt mindenki megértené, sokkal jobb lenne a világ!
Együttérzek veled,ismerősömnek is hasonló problémája volt,de ő műtét helyett az öngyilkosságot választotta(szerencsére nem sikerült neki),mert nem bírta hogy mki megszólja,sőt olyan is volt hogy a legjobb barátnője támadta hátba a betegsége miatt.
Végül a környezetében élők,akik eddig lenézték,és alázták,rájöttek hogy hogy viselkedtek,és azóta mkivel normálisak,és mindenbe támogatják.
Remélem,tényleg visszatért a régi ,,éned",és újra nyitott vagy:)
Én is ilyen problémával küzködtem.Engem is megműtöttek.Az osztálytársaim és a tanáraim nagyon aranyosak mindenben segítenek. Én is nagyon sokat hiányoztam a suliból.
Szija!
Nagyon meghatott a történeted és remélem már minden rendben van vagy jobb a helyzet. Az én rokonomnak is vastagbél problémái voltak és neki egy darabot vettek ki belőle, ahol daganat volt. Nagyonl sajnállak.
Pux
Szia!!! Remélem már jól vagy, és örülök, hogy rendesek veled az osztálytársaid. Én nem ismerem az ilyen problémákat, de ezen biztos nehéz lehetett átesni.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.