Mondd el a történetedet

„Sikerült kilábalnom a depresszióból!”

2008. április 24. 15:50
41 hozzászólás

Szerző: neforduljel

Kategória: Olvasói történetek


Nagyon tetszik a kampányotok! Rendkívül örülök neki, hogy végre valaki(k) tesz(nek) azért, hogy legalább egy kicsit magukba nézzenek az emberek...

Engem is számtalan atrocitás ért régebben, leginkább azért, mert eléggé kövér voltam. Sokan gúnyoltak, és végül teljesen depressziós állapotba kerültem. Megesett velem olyan is, hogy csak úgy ok nélkül fejbe vágtak, ütöttek, ahogy csak bírtak – azzal fenyegetőzve, hogy ha szólok bárkinek is, akkor még jobban megvernek. Emiatt a szüleimnek is sokszor kellett hazudnom, ugyanis nagyon féltem ezektől a fenyegetésektől. Hat év után végül hazajöttem egyik délután, leültem, és kitört belőlem a sírás. Ekkor elmondtam mindent a szüleimnek (a fenyegetést is), és ők azonnal átírattak egy másik suliba! Igaz, hogy csak 2 évig jártam oda, de az a 2 év jelentette számomra a depresszióból való kilábalás kezdetét! Nem gúnyolt senki, elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Boldog, kiegyensúlyozott lettem, elkezdtem táncolni, és egyszer csak azt vettem észre a 2 év után, hogy tíz kilóval kevesebbet mutat a mérleg. Ma már gimnazista vagyok, itt is elfogadtak, sőt már az életvidám csajt ismerték meg bennem!!!

Teljes szívemből támogatlak benneteket ebben a mozgalomban, és nagyon szurkolok, hogy ha nem is mindenkit, de sokakat sikerüljön elgondolkodtatni és helyesen cselekedni!

Rea



 

Eddig 41 komment érkezett

k0lb425
2008. 04. 24. 16:00

szóval ma már csak egy fél disznót eszel naponta dagi? :( :( :(

Prágai Mercédesz
2008. 04. 26. 12:08

Bárcsak nállunk is ilyen lenne a suli hogy mindeenkit elfogadnak úgy ahogy van!:-)

k0lb425
2008. 04. 26. 12:12

létezik, csak kisegítőként szokták emlegetni.

Csajszy
2008. 04. 27. 21:33

fél disznót? k0lb425 komplett vagy te? szerintem nagyon nem, szóval légy oly kedves kezeltesd magad. amúgy meg ha elég eltökélt vagy mindig sikerül a változás. van hogy magától jön, van hogy akarattal. :)
jó, hogy erre már van élő példa is. grat! :)

k0lb425
2008. 04. 28. 9:07

most hogy megpóbáltál ironizálni, ajánlom figyelmedbe az orális szexet. valószínűleg jobban megy.

shk
2008. 05. 05. 17:25

Hello!
Igen sok a kicsit duci ember de ez nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek mint a többi sőt ők többek is. Jah és azokat az embereket pedig akik ezt lenézik nem tudom hova titulálni, mert azok számomre SENKIK. Főként ha valaki aki ugyanolyan vagy kövérebb, de az se jó dolog ha a másik véglet a gebe csúfolja. k0lb425 Te meg nem vagy komplett egy koplett idióta vagy.

k0lb425
2008. 05. 05. 22:02

akkor olvasd el kérlek az utolsó mondatodat.

Csajszy
2008. 05. 06. 20:14

De undi vagy. hááányok tőled pedig még nem is láttalak. jézusom, ha ilyen gonosz a belsőd vajon milyen lehetsz kívül? valami szörnyeteg piros szemekkel és fülig érő szájjal? nyooomi vagy kolbász. amúgy is h FRANCBA lehet k0lb425 vkinek a neve? aszittem ennyire lököttnek lenni luxus...

Rea
2008. 05. 15. 19:52

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm ezeket a kedves szavakat=))))
Aranyosak vagytok=)
K0lb425,neked meg csak annyit mondanék: ez a kampány arról szól,hogy elfogadjuk a másikat olyannak,amilyen...én nem foglalkozom különösebben a te bunkó kritikáiddal,úgy gondolom,hogy ezeket már fel sem veszem...sztem te egy ilyen kampány oldalán nem vagy ide való,mert ez nem arról szól,hogy ki tudja jobban bántani a másikat...inkább keress magadnak akkor egy olyan kampányt,ahol ez a cél...itt meg hagyd meg azoknak a helyet,akik tényleg azért vannak itt,hogy harcoljanak ezért a célért!!! Asszem ennyi...
A többieknek pedig tényleg nagyon szépen köszönöm azt is,hogy kiálltatok mellettem:)))
Üdv Nektek!:) Puxx!:)
Rea (a cikk írója=P)

Csajszy
2008. 05. 15. 22:17

Nincs mit, hiszen mindenki megérdemli a boldogságot.. kivéve azokat akik elveszik másoktól. hát. ez van. legalább a jófejek tartsanak össze ^^

Zsana
2008. 05. 17. 14:13

Szia! őszintén együttérzek veled! Engem is piszkálnak de nem tudom miért.

wendee
2008. 05. 20. 13:54

Téged azért piszkáltak mert kicsi és duci voltál....engem meg azért mert 176 cm 55 kg és csak 13 éves vok.Aki nem barátom és rámnéz az azt mondja: 'colos'...'zsiráf'...'pokoli orony'..'világító torony'..'hegycsúcs'....De én meg nem tok semmit visszamondani nekik..csak utána jut ezsembe mivel szólhaténk vissza,,,olyan szerencsétlen vagyok...:(:(

Vakaki
2008. 05. 20. 17:08

KÜLB425-nek!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ne dagiz le senikt még akkor se ha igaz mert biztos rád is lehet van valami ilyesmit mondani!!!!!!!!!!!!!

milly
2008. 05. 20. 19:51

nekem is utánamszólnak h mirtill miatt nem halad a sor. túl dagatt...amikor modellkedem és csont vékony vagyok. néha az emebrek csak kedvteleésből bunkóznak. de leütném őket. Rea neked pedig sok sikert

Csajszy
2008. 05. 20. 22:29

jaj wendee a magasság nem lehet akadály. legalább a jóüképű kosarasoknak bejössz ;) ne is figyelj rájuk, csak féltékenyek

k0lb452
2008. 05. 21. 16:42

ez a kampány arról szól, hogy pár lúzer úgy gondolhassa, hogy a lúzer mivolta által ő valójában több, mint az őt körülvevő világ, akiktől a bántalmazást kapja. így lehet a balfaszságot előnynek álcázni. gondolom azon még senki nem gondolkozott el, hogy talán azért utálja mindenki, mert szar arc? biztos nem a valaki volt az egyetlen dagadt az osztályban. na midnegy, majd nagykorotokban megértitek, kivéve persze ha nem vágjátok fel az ereiteket.

Csajszy
2008. 05. 30. 15:01

Nem, kicsike kolbászka. Attól h valaki még rendyke és ary nem kell emósnak lennie. Sztem neked kéne tanulnod egy kicsit... XD Rohadt szánalmas vagy. Minek jársz egyáltalán fel ide? Az ilyen sivár ny0mikból, mint te, lesznek a bérgyilkosok. XD Hááát tippeljünk hány évet fogsz leülni a börtönben? 1-et? Vagy netán 2-őt? Esetleg hármat? Tudod mit? Majd gondolok rád, aki értetlenül ül a börtönben miközben én bemutatom az általam tervezetett ruhákat egy divatbemutatón, több mint valószínűleg Nagy-Britanniába..... XDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXDXD
Am. tisztázzuk már. H te kit utálsz. Mert kicsit összevissza beszélsz. Tudod, ha azért utálsz valakit, mert kövér meg biztos szar arc, de nem ismered, csak elkönyvelték ilyennek akkor maga vagy a szánalom.
De szerintem neked az a bajod, hogy sokan ártottak neked és így másokon bosszulod meg. Meg asszed h jaj te most milyen laza vagy. Asszed a külső minden? Mi van, ha vki nem szép kívülről, de belülről igen? Óóóóó hát persze. Beleb*sz*l egy kést... enyhén szólva. Ugye?
Tudod én az ilyen ostoba srácokat szoktam megszivatni, mint te XDXDXDXDXDXDXD

Csajszy
2008. 05. 30. 15:07

amúgy meg valóban sok olyan ember van a világon, aki nem bízik magában és nem áll ki magáért és félésnk és bántják mindig és tűri és nem bulizna, de tudod ők nem lúzerek CSAK ÉPP LELKILEG SÉRÜLTEK és talán segíteni kéne nekik h olyan felszabadultak lehessenek mert a szabadság a legjobb dolog a világon és azokat gyűlölöm a legeslegjobban akik megpróbálják mástól elvenni, MINT TE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Milyen jogod van neked??? Mit képzelsz te magadról te.....??????
Asszed h neked van ehhez jogod? Másokat tönkretenni!????!?!!?!?
Nyomorult Istenverése
Ha má kigondoltam akkor leírom. Bocsi a kevésbé kultúrálatlan megjegyzésért XD csak nem bírom elviselni az ien nyomikat...:D

Csabi
2008. 05. 31. 13:08

Látom kolbászka de pont a kisegítőből érkeztél ilyen értelmi szinttel XD
Mond csak helyesen lebírod már írni azt , hogy papa?
Vagy esetleg jársz illem órákra is?
Mi az, hogy lúzer? Khmm úgy néz ki ezek szerint, hogy én is az vagyok, mert a kampány részesének érzem magam.

Másrészről:
Figyelj Rea, legyél büszke magadra, hogy sikerült kilábalnod a depresszióra, annak meg abszolút örülj, hogy olyan helyre jársz ahol elfogadnak és szeretnek és ne foglakozz az ilyen kolbászka szerű gyökérképződményekkel :).
Sok szerencsét és boldog életet

Rea
2008. 05. 31. 23:28

Sziasztok! Ismét csak annyit tudok mondani,hogy köszönöm nektek ezeket a kedves megjegyzéseket!!!!=D Nagggggggyon jaúúúúúl esik:)))
...persze ez rád kolbászka,rohadtul nem vonatkozik!!!!...te egy rohadtul üres,szívtelen,érzelmek nélküli ember lehetsz,aki imád átgázolni másokon!...NOS,ÉN AZ ILYEN EMBEREKET NEVEZEM "LÚZERNAK",ÉS "SZAR ARCNAK",MINT TE! Azok az emberek,akik valóban emiatt a kampány miatt vannak itt,azok az emberek az IGAZI EMBERI EMBEREK! És tudod miért? Mert nekik VANNAK ÉRZÉSEIK! Amit te nem mondhatsz el magadról......pfff.....jól mondja Csajszy: SZÁNALMAS ALAK VAGY!!!! Csak tudod az a kár,hogy nálam ezzel nem érsz el semmit,ugyanis én már megtanultam lepergetni magamról az efféle beszólásokat...."majd nagykorotokban megértitek"---->mégis milyen beszólás ez??? Te ilyen "emberként" "nagynak" érzed magad???Ez tök vicces...tudod,lehet,hogy te esetleg már "nagykorú vagy",(bár nem tudom),de nem azon múlik az érett gondolkodás,hogy vki nagykorú-e,vagy sem....itt az elveken múlik minden, a lélekről,meg a szívről....Nos,ha te ilyen emberként élsz,hogy ilyen könnyen belerúgsz az emberekbe,akkor neked ezek közül egyik sincs!!! Mert az ilyen embereknek nincsenek elvei,nincs lelke,nincs szíve!....Valóban lehet,hogy téged is bántottak mások,de attól még nem kell így bosszút állnod,mert azzal nem leszel különb az olyan embereknél,akik bántottak.......bár az is lehet,hogy alapból egy ilyen gonosz ember vagy.....Csak tudod mi lesz a gáz? Az,hogy ha így élsz,akkor rohadtul egyedül fogsz maradni,és amikor neked lesz majd szükséged az emberekre,akkor majd ők fognak elfordulni tőled! De hát te tudod.....................Jah és képzeld!: Nem fogom felvágni az ereimet!!! Ugyanis szeretek élni,képzeld el! Vajon miért is szeretek ennyire élni? Mert vannak BARÁTAIM,van CSALÁDOM,akik szeretnek és mindig mellettem állnak! Te ezt elmondhatod magadról,hogy vannak IGAZI BARÁTAID????....nem hinném....Tudod,ROHADTUL NEM VAGY IDE VALÓ!!!! NEM VESZED ÉSZRE,HOGY SENKI SINCS ITT A TE ÁLLÁSPONTODON???? SZÁNALMAS!!!!!! Nah mind1,én itt lezártam a neked való üzengetést...arra sem vagy méltó,hogy kinevesselek,vagy egyátalán hozzád szóljak.... Nektek Többiek meg tényleg köszike,VALÓBAN TI VAGYTOK AZ IGAZI SZÉP LELKŰ,TISZTA,NAGYSZÍVŰ EMBEREK!!!!!!!!!!=)))
Puszi nektek!
Rea

Rea
2008. 05. 31. 23:46

jah,és wendee!:) Azt írod,hogy "akik nem a barátaim"....hogy azok szólnak be neked....na látod itt van a lényeg,hogy vannak barátaid=) Nagyon sokat tudnak segíteni a barátok! Engem főképp a barátaim húztak ki ebből a depiből=)
Úgyhogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZOKKAL FOGLALKOZZ,AKIK VALÓBAN A BARÁTAID!=) ;) A többieket le kell szarni,nem érdemlik meg,hogy foglalkozz velük,vagy egyátalán odafigyelj rájuk! Jah,és amúgy sztem ne szólj vissza az ilyen csúfolódó emberekre semmit....hisz hogyha visszaszólsz rájuk vmit,akkor mivel leszel különb náluk? Én azt mondom:LÉGY KÜLÖNB NÁLUK!!!! Légy vidám,felszabadult akkor is,amikor beszólnak! Hidd el,hogy ez jobban fogja őket idegesíteni,ha nem tudnak a beszólásokkal felhúzni,mint ha visszaszólnál nekik!;)=))))) Ez mindig be szokott válni=))))))
Puxx!
Rea

k0lb452
2008. 06. 04. 12:42

ti sem gondolhatjátok komolyan hogy végig fogok olvasni egy olyan szöveget aminek már az első részében az van hogy ary és édy, ráadásul egy csajszy nevű 14 évestől.

szopy.

Csajszy
2008. 06. 06. 13:17

há akko ne olvassad végig. szerinted nem szarjuk le? XDXDXDXDXD
feltűnési viszketegség. vakard meg magad, majd elmúlik a viszketegséged XDXDXDXDXDXDXDXD
am rea egyet értek veled. akinek nincs szíve. hát csak sajnálni tudom. alapjául megértő vagyok, de ezt a kolbászt nem tudom megérteni. bár egy kolbásznak nem lehet lelke, ha belegondolnuk XD azt a boltban lehet kapni..... XDXDXDXDXDXDXDXD
de engem nem izgat, ha boldogtalan akarsz lenni, hát legyél az kollllbáááász.

k0lb452
2008. 06. 06. 14:48

akkor lennék egyedül boldog ha ráonanizálhatnék az arcodra.

Csajszy
2008. 06. 08. 17:05

te nem vagy komplett verd meg... XDXDXDXD
de szívesen lehánylak, legalább megtudod a véleményem rólad... XD
illik a belsődhöz a lehányt külső. légy az kívül, aki vagy belül.... LOLXDXDXDXD

k0lb452
2008. 06. 09. 22:55

menstruáltál már?

Bx01
2008. 06. 10. 15:07

k0lb452 felszólítalak, hagyd el az országot! Semmi szükségünk ilyen intoleráns barmokra, van elég belőlük.

k0lb452
2008. 06. 10. 17:17

az ország azért tart ott ahol, mert a toleranciára hivatkozva megengedik a selejteknek hogy selejtek legyenek.

Eszter
2008. 06. 10. 18:23

Rea, nagyon büszke lehetsz, sikerült kilábalnod a depresszióból, meg a barátaidra is! Szívesen lennék énis a barátod! Amúgy meg kolbászka átkeresztelhetné magát gyökérre monuk... De egyáltalán minek van itt ilyen ember??

Csajszy
2008. 06. 12. 14:37

Hahaha... ez jó.. gyökér... illene rá. Személyes elképzeléseim szerint kolbász azért kolbász mert egy húsos, hájas, tohonya dagadt disznó, aki annyira boldogtalan és annyira próbál menősködni meg megfelelni, hogy másokat akar tönkretenni mert... hát.. ő csak egy szánalmas senki aki nem fog soha boldog lenni... tyűűűű de sajnállak. most mi lesz?
és tudod aki ilyen ronda külsőleg és belsőleg annak nincs joga intim témákról beszélgetni, mert ha valaki összeszjönne veled rádhányna... XD
nekem elhiheted. Én tudom milyen az amikor valaki olyan nyomul rád, akitől felfordul a beled. De nem vagyok gonosz vele, mert ő rendi belsőleg.... legalábbis egy bizonyos szinten.
te meg eláshatod magad mert ien szemétláda senkinek sem kell. még a kutyának sem. azoknak is van ízlése meg agya..... XDXDXDXDXD
Írd már le lécci hogy nézel ki merrt így nincs jogod pofázni. Aki belül ronda... háááát.... az maradjon kussba...XDXDXDXD

Csajszy
2008. 06. 12. 14:39

Az uccsó sor még rímelt is...XDXD
hát bennem egy költő veszett el :D

Csajszy
2008. 06. 12. 14:41

jah BX01... igen biztos jobb lenne nélküle, de miből gondolod, h külföldön szívesen látnák?XD
kitiltanék a világ minden pontjáról... LOL de nagyot röhögnék. esküszöm.XD és most a híradó: egy őrült, intoleráns embert kitiltottak a világból XD
már csak az űr maradt számára, feltéve ha a marslakók, akik nincsenek, de még lehetnek XD bírják a képét.
hehehehe

nonó
2008. 06. 20. 16:50

Hogy tudnak egyesek ilyeneket írni??:(:( Meg egyáltalán minek jönnek egy ilyen oldalra az ilyen bunkók??? Egyébként tök örülök, hogy néhány hozzászólásba megírták, hogy elfogadják a duci embereket:) mert én is az vagyok, és elég sokat szenvedtem már miatta, és sajnos a mai napig nem tudom magam normális ember számba venni, nem tudom elfogadni magam...
De annyira jó érzés tudni, hogy vannak igazán toleráns emberek is a földön:))

Csajszy
2008. 06. 23. 19:19

Hát persze h elfogadunk. Tolerencia forever...
és próbáld meg. am nekem sem naon megy. az én alakom tökéletes de a bőröm sajna nem korrekt... világos és patis...

anonimusz
2008. 06. 25. 12:18

figyu Rea, sok szerencsét az életben!
am kolbász, figyuzz már ide: nem vetted észre, hogy csak te vagy itt ilyen bunkó?? nekem is van duci barátnőm, és érdekes mindenki elfogadja. nem is értem, hogy miért kell kigúnyolni másokat azért mert dundi. jah biztos azért hogy menőnek tűnjél! de most komolyan... azt ajánlom neked, hogy a kis nyiladdal kattints egy másik bunkóknak való oldalra mert itt (gondolom) nem szivesen látják őket. jaaa, és szerintem EGYÁLTALÁN nincs jogod ahhoz, hogy olyanokat kérdezz Csajszytól, hogy menstruált-e már, mert semmi közöd hozzá. ennyi erővel mi is megkérdezhetnénk tőled, hogy hányszor szoktál fürödni, meg cseréled-e a zoknidat

Imi
2008. 06. 27. 23:25

Szia hugi!:)
Hát igaziból,a Rejjjcsi már tudja,hogy nekem milyen véleményem van róla,igaziból azért írok most,hogy tisztába tegyek itt egy-két dolgot amiatt a kretén miatt,aki K0lb452-nek nevezi magát....:@
Szóval: rohadtul feldühített,amiket írkáltál te itt:@ mégis mi a szart képzelsz te magadról??? Nem ismered sem Reát,sem pedig a körülményeket:@ majd akkor pofázz itt bármiről is,hogyha te is átéled azt,amit szegény Rea...mi immár 11.éve vagyunk a legjobb barátságban,és én végigkísértem Rejjjcsit ezen a nehéz dolgon...nekem ő olyan,mintha a hugom lenne:) éppen ezért nem hagyom,hogy te itt mindenféle szarságokat írogass itt:@ épp elég nehéz volt ez Reának,és egyátalán nem lehet viccként felfogni!!!! Borzasztó napokat élt át akkor...Te nem is ismered,nem is láttad még soha,nem is beszéltél még vele soha,és úgy alkotsz róla ilyen véleményeket:@ Na most,hogy tisztában legyél a dolgokkal: Reánál toleránsabb embert én nem ismerek:) mindig mindenkinek próbál segíteni,mindenkit meghallgat,tanácsot ad,mindig,mindenhol lehet rá számítani és soha nem kritizál másokat!---->Nah látod? EZ A LÉNYEG!!!! Nem az,hogy hogyan is néz ki...egyébként ha érdekel,Rea NEM DUCI!!! Ha egy kicsit is tudsz olvasni,akkor ott áll feketén fehéren,hogy lefogyott,mikor kilábalt ebből az egészből! (jah,amúgy Rejjjcsi,nem jól írtad,mert nem 10,hanem 20 kilóval kevesebb=P)
Szóval kolbika:szállj le a hugimról.mert rohadtul nincs alapja az egésznek!!!:@
REJJJCSI EGY ÉLETVIDÁM,ARANYOS,HATALMAS SZÍVVEL RENDELKEZŐ CSAJSZI!!!!!!=))))) NAGYON SZERETLEK HUGI!=)
JAH,ÉS KÖSZIKE,HOGY BELEÍRTÁL MINKET IS=) MI NAGYON SOKAN SZERETÜNK,ÉS MINDIG MELLETTED FOGUNK ÁLLNI=))) (bár szerintem Te ezt pontosan tudod=))
Csak ennyit akartam=)
ÉLJEN A TOLERANCIA!!!JAH,ÉS A TÖBBIEKNEK:BIZTOS VAGYOK BENNE,HOGY TI IS NAGYON JÓ EMBEREK LEHETTEK=))) SOHA NE ADJÁTOK FEL!=) ÉS EGY ÖRÖK ÉLETRE TARTSÁTOK MEG A TOLERÁNS ÉNETEKET,MERT,HA VKI TOLERÁNS,AZ EGY HATALMAS KINCS AZ EMBERNEK!=)
Puszi!:)
Imi

Csajszy
2008. 06. 28. 23:21

Jah anonimusz igazad van, jó kedvre is derítettél XD szerintem nem fürdik... XD
Imi te naon aranyos vagy, hogy így kiállsz Reáért, nagyon mázlista, h van igazi barátja, aki megvédi meg minden. Ez naon klassz és remek érzés lehet ha vki szeret. Engem senki sem szeret. Nincsenek igazi barátaim, se szerelmem, és a családomtól bármit megkapok de nem érzem igazán h szeretnének, gyakran az a benyomásom h zavarom őket pláne apumat....
Am meg a szeretethiányomat főleg vásárlásba folyton, mert többet érzek egy telefon vagy egy mp3 lejátszó iránt, mint egy élőlény iránt, mert a zene még soha nem ártott nekem csak segített leküzdeni a depressziót és öngyilkosságot, az emberek meg csak ártanak nekem mindig....

Rea
2008. 07. 03. 20:13

Halihó!=)
Nos hát igazad van Csajszy,tényleg nagyon mázlista vagyok ebben,hogy ilyen fantasztikus ember a legjobb barátom=) Köszönöm Bátyuskám ezt az aranyos hozzászólást,tündér vagy,hogy így megvédesz!!!=)))) Csak hogy mindenki tudja,azért írom ezt most le,hogy az Imi több mint 10 éve a legjobb barátom,őt ismerem a legrégebben a barátaim közül,és igaziból ezáltal ő az egyetlen,aki végig mellettem állt (még a mai napig mellettem áll) ebben az időszakban....pedig én nagyon jól tudom,hogy ez neki sem volt könnyű,mert szegénykének sokszor válaszoltam ingerültebben ha vmit mondott,a hangulatváltozásaim miatt---->ezúton bocsánatot is kérek Tőled Bátyus,mert igaz,hogy már megtettem személyesen is,de nem győzöm elégszer mondani,hisz nagyon jól esett,hogy még akkor sem fordultál el tőlem,mikor éppen durván beszéltem veled....=))))) ÉN IS NAGYON SZERETLEK BÁTYUS!!!!=))))) "Az örök barátság a kettőnk védjegye,ezt soha senki sem törheti fel!" =)
Jah,és nagyon jaúúúúúúúúúúúúúúú volt múlt hét szerdán,amikor itt "aludtál" nálunk=P "SZUPERSZÓNIKUS KÁVÉÉÉÉÉÉÉ!!!!!!!"xDxDxDxDxDxD
Neked most ide egyelőre ennyit szánok Bátyus,úgyis találkozunk=P
CSAJSZYNAK: szóval: Csajszy,azok alapján,amit leírtál,nem lehet vmi sok jó tapasztalatod=( Én ezt nagyon sajnálom,mert Te tényleg egy tök aranyos csaj lehetsz (már csak azok alapján is,ahogy itt a többi hozzászólásodat is olvastam) Tőled is igazán nagyon jól esett,hogy kiálltál mellettem még így ismeretlenül is!=))) Én személyszerint szívesen megismernélek egy kicsit jobban is=)))) Én nagyon szeretek barátkozni!=))) Szóval,ha szeretnél,akkor keress meg vmelyik közösségi oldalon,(többnél is fent vok=P) "Tuza Réka" néven keress=))))) Fel a fejjel,mert ezen az oldalon megértésre találsz,és ha nyitott vagy rá,akkor próbálunk segíteni is!;) (legalábbis én mindenképp)=)
Puxx!=)
Rea

Csajszy
2008. 07. 03. 23:38

Akár Msn-en is beszélgethetünk.
Amúgy jaja, nyitott vagyok barátkozni jófejjel. Tényleg sok rossz tapasztalatom volt és főleg a barátaimtól. Mindenki üresfejű szőke libának néz, aki idegesítően optimista, mikor én csak nagylelkűen felajánlom a segítségemet. Csak mert nálam a POP zene megy, náluk meg a ROCK, ezért én csak szőke nő lehetek... -.-
Annyira rossz, h nincs egy igazi barátom csak sok felszínes ismertség és egy idő után kiderül hogy áááh...
Néha már tényleg lehetne stílus alapján ítélni. Nem találkoztam eddig olyan rock, hard zenét hallgatóval aki kedves lenne hozzám.... szóval.... ilyen téren....
Meg úgy általában senki. Hát akkor haggyanak is, nem szorulok arra, hogy szánalomból barátkozzon velem valaki.

Rea
2008. 07. 04. 14:45

Hali! Hát teljesen igazat adok neked,valóban nagyon rossz az ilyen,amikor a zenei stílus alapján mondanak vkiről jót vagy rosszat....nem ez határoz meg egy embert (legalábbis nem ennek kellene...) Én is sokáig sínylettem ezzel,nem igazán akartak elfogadni,mivel nekem nincs külön stílusom zeneileg,jóformán mindent meghallgatok,ami tetszik a musical-től a rock-ig akármit....ez sokaknak nem tetszett,és egy csomószor szívattak vele,hogy "fúúúúj,hogy tudod te ezt hallgatni" vagy "te jó ég,hogy lehet ezt szeretni" címszavakkal....de az az igazság,ezzel meg nem tudsz mit csinálni,ilyen emberek mindig lesznek....AZ MEG SZTEM EGYÁTALÁN NEM BAJ,HA VKI OPTIMISTA!!!!=) SŐT....SZTEM AZ A JÓ,HISZ VMIVEL KÖNNYEBB DOLGA VAN AZ OPTIMISTÁKNAK....(bár sajnos az is beletartozik az igazságba,hogy sokan kihasználják azt,hogyha vki optimista,és ezért sok csalódás is éri őket az emberek felől=( )
Nah,akkor go msn!=) A címem: rea.picilany@hotmail.com
Puxx!

anonimusz
2008. 07. 24. 22:19

nézzétek má kolbinak elakadt a szava? xD de most télleg, nem vicces ha egy embernek ilyeneket mondasz, ha nem is ismered! T-O-L-E-R-A-N-C-I-A
NEM ÉRTEM MIÉRT KELL AZÉRT SZÍVATNI EMBEREKET, MERT ELMONDJÁK A PROBLÉMÁJUKAT, AMIT MÁR EZER ÉVE LEKÜZDÖTTEK!!!!! ITT OSZTOD AZ ÉSZT, TISZTA HÜLYE VAGY!!! :@:@ KOMOLYAN, LEGYÉL MÁR EGY KIS TISZTELETTEL MÁSOK IRÁNT!!!!!!!! FOGADJUNK HOGY NEKED IS VAN VALAMI BAJOD, ÉS IRIGYKEDSZ MÁSOKRA AZÉRT, MERT NEKIK SIKERÜLT!!!!!
bazzeg úgy tud idegesíteni ez!!! ide jön sok-sok faszkalap, és mondja mondja és mondja!menj a bunkók oldalára, és má bocs, ez nem az én dolgom, de úgy gondolom, hogy bocsánatot kellene kérned Reától!

Mondj valamit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Keresés
Hozzászólások
Tenshi:
Örülök h vki egyetért velem!! »
...:
Jaja!!!Szerintem Tenshi-nek tejjesen igaza van! Én nem tudom... »
Tenshi:
Istenem ez a veszekedés nem tudom miért kell más együtteseket... »
Rekuca:
yoo, igazad van.....! »
Anna:
Rekuca azért mert neked nem teccik a nothanx vagy a... »